Lakóhelyünk, Balmazújváros sok büszkeséget engedett útjára. Egyik a mi családunk kalapos munkássága.
Családfám apai ágára 1972. szeptember 15-én került fel a nevem: Mihalkó Emese. A fa gyökerei egész az 1700-as évekig nyúlnak vissza. A kézművesség és a gyapjú, a nemez kapcsolata viszont az 1800-as évek végére vezethető vissza. Ekkor dédpapám, Mihálka János feleségül vette a balmazújvárosi Zs. Nagy Zsófiát, akinek édesapja kalaposmester volt. Így fonódott össze Balmazújvároson immár 140 éve a család, a kalaposság és a gyapjú kapcsolata. Azóta sem szakadt meg ez a láthatatlan gyapjúfonal.
Dédpapám öt fiúgyermeke közül hárman kitanulták a kalaposmesterséget. Mindenki tanult szakmát, de a gyapjú mindig ott volt a műhelyük asztalán. Egyikük, Mihalkó Zoltán kalaposmester a Népművészet Mestere lett, ő édesapám nagybátyja, ő őrizte a legtovább a kalaposság fortélyait.
Édesapám, Mihalkó Gyula kalaposmester, a Népművészet Mestere nyugdíjba vonulása után gyakorolta a mesterséget. Apja tanítása, nagybátyja munkássága, a gyapjú illata, Apa szorgalma továbbra is életben tartotta a balmazújvárosi kalaposműhelyt. Apa halála után kérdéses volt a műhely fennmaradása. Öcsém, ifj. Mihalkó Gyula (a Népművészet Ifjú Mestere) nem folytatta a kalaposságot. Ma a férjemmel, Sós Attilával próbáljuk fenntartani a Mihalkó mesterek emlékét, Mihalkó Kalapos Házként tevékenykedünk.
A kalaposműhelyben a Népművészet Mesterei által használt szerszámokat őrizzük és éltetjük. Gépeink (varrógép, visgép, présgép) motorja továbbra is a kéz. Mi ketten újragondolt formában tudjuk elkészíteni a Mihalkó mesterek által készített kalapokat. Büszkék vagyunk rá, hogy a pásztorok kezébe tudjuk adni az autentikus magyar pásztorfejfedőket.
Mihalkó Emese