A halászszerszám-készítő Pencz család

A kishalászszerszám-készítő Pencz József és sváb apai felmenői Bácsszentgyörgyön éltek. „Gyurity” Bajától 25 km-re délre, a Kígyós-főcsatorna árterében fekszik. A 20. században itt a férfiember számára a halászat nem a megélhetést jelentette, hanem szórakozást, melyet az asszonynép is szívesen vett, hiszen a hal a tavaszi és nyári idényben napi alapanyaga volt konyhájuknak. Tavasszal a víz elöntötte a legelőket, a ponty ide vonult ívni, s a férfiak a combközépig érő vízben tapogatóztak. Nem tudtak hálót kötni, így bicikliabroncsból, csibedrótból, fából eszkábáltak maguknak tapogatót. A nyári alacsony vízállásnál párban, kis húzóhálóval halásztak: a vízben gyalogolva hol az egyik, hol a másik partra húzták át a hálót, a halat a derekukra kötött zsákokba gyűjtve. Pontyíváskor használtak dobóhálót is, de dobója keveseknek volt. Húzót, dobót a dunai halászoktól szereztek be, melyek ekkorra már műanyagból készültek.

Pencz Pál (1910–1972) számára a halászat túlzottan is nagy szenvedély volt, ha jött a víz, a legnagyobb dologidőben, aratáskor is képes volt eldobni a kaszát, s felesége sírva arathatott egyedül.

Pencz József (1937–1995) a kézzel történő halászat mestere volt, fiát 6 éves korától már vitte magával. Ismerték a Kígyós medrének minden gödrét, gyökerek képezte búvóhelyét.

A hálókötés alapjait Pencz József (1963) egy öreg bajai kishalásztól, Taba Danitól tanulta meg. A kenderből, fából készülő hagyományos halászeszközformákat önerőből – hosszú kutatást és gyakorlást követően – a szakirodalom segítségével volt képes újraalkotni. 2002-ben elnyerte a Népi Iparművész címet, 2003-ban az Aranyfokos vándordíjat.