Pál István és tanítványai

Pál István 1919-ben született a Nógrád megyei Kétbodonyban. Édesapja, idősebb Pál István Galgagután volt gulyás; sokat furulyázott, flótázott és dudált, fa tőle tanult meg játszani ezeken a hangszereken. A furulya- és flótakészítést, valamint a fafaragást édesanyja nagybátyjától, Ciglan Jánostól tanulta, akinek gyönyörű furulyája e kiállítás kiemelt jelentőségű műtárgya. Faragásai között találhatunk életfát, szent koronát, országalmát, oroszlánt, illetve pásztort és állatokat ábrázoló mintázatot is, furulyáin a szabad felületeket teljesen beborítja a pikkelyszerű „cifrázat”. A furulya mellett az északi, alföldi és dunántúli pásztorok másik hagyományos hangszerét, flótát is készített és használt. Az 1950-es, ’60-as években lakodalmakban, „fabálokon” dudált. Dudálásában jelen volt a vidék duda-hagyományának minden eleme: régi stílusú, rubato dallamok, dudanóták, új stílusú dalok, motívumok rögtönzött összefűzéséből felépülő dudacifrák és ütemszerkezet nélküli rubato rögtönzések. A palóc dudahagyomány tehát magas színvonalon volt tanulmányozható Pál István játékában.
Pál Pista bácsi – ahogyan tanítványai nevezték – a nógrádi pásztorok zenei hagyományának és tárgyi népművészetének egyik utolsó őrzője volt. Felbecsülhetetlen értékű tudását 1992-től Agócs Gergely és Juhász Zoltán kezdte feltárni. Onnantól kezdve Pista bácsi százával tanította a fiatalokat hangszeres zenére, énekre, pásztorhagyományokra, hangszerkészítésre. Munkásságáért 1994-ben kapta meg a Népművészet Mestere díjat. 2015-ben Tereskén hunyt el.
Dsupin Pál (1963–2020) népzenész, népzenetanár, hangszerkészítő és népzenekutató 1986-tól foglalkozott magyar népi fúvós hangszerekkel. 1989től gyűjtött népzenét, megközelítőleg 250 órányi hangfelvételt rögzített. Az Egri Tanárképző Főiskola magyar-népművelés szakán szerzett tanári diplomát. 1992-ben megszervezte az első Egyszólam Népzenei Tábort, amelyet azóta is minden évben megrendeznek. 1993-ban elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet. 1994-től készített pásztorhangszereket, különböző népi furulyákat. Személyében nemcsak a palóc és erdélyi furulya készítésének egyik legnagyobb alkotóját tisztelhetjük, hanem ő rekonstruálta a somogyi hosszúfurulyát is, hosszútávon biztosítva annak fennmaradását. 2015-től haláláig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének népi furulya tanára volt.
Gyenes Tamás (1959) fafaragó népi iparművész 2007-ben ismerkedett meg Pál Istvánnal. Nyolc évig volt a tanítványa, tőle vette át a palóc pásztorfurulyák készítésének hagyományát. Ezt a furulyakészítő hagyományt az országban egyedül ő tanította tovább a Hagyományok Házában, később pedig a Csoóri Pályázat Mester-Inas programjának keretében. Rendkívüli esztétikai érzékkel és a magyar lélek formáinak biztos ismeretével készíti faragott, spanyolozott, karcolt technikájú furulyáit. 2015-ben a XVI. Élő Népművészet Országos Pályázatán Gránátalma-díjat, 2021-ben pedig arany oklevet kapott.
Konrád Viktor (1988) romhányi népzenész Bese Botondtól és ifjabb Csoóri Sándortól tanulta a dudás mesterséget, a hangszerkészítésben Gyenes Tamás volt a mestere. Munkásságában a legnagyobb hangsúlyt környezete, a nógrádi Palócföld zenei kutatására, valamint a Pál Pista bácsi-féle palóc furulyák készítésének és játéktechnikájának elsajátítására helyezi, valamint arra, hogy a magyar pásztor- és dudahagyomány eleven maradhasson.