Bevezető

A Magyar Művészeti Akadémia 2014 óta biztosítja a feltételeket a Nemzeti Szalon elnevezésű, nagyszabású kiállítássorozat évenkénti megrendezéséhez, amely a vizuális művészeti ágak kortárs hazai eredményeinek és trendjeinek átfogó bemutatására vállalkozik.

Az ötéves ciklusokban egymást követő – építőművészeti, képzőművészeti, fotóművészeti, ipar- és tervezőművészeti, valamint népművészeti –szalonok e számos irányzatot és törekvést egybefogó művészeti területek legfontosabb hazai seregszemléivé váltak, alkalmanként több száz alkotókiemelkedő műveit mutatva be a szakma és a nagyközönség előtt. A szalonok első öt évében a retrospektív jellegű hiánypótlás, a nagyobb távlatúvisszatekintés is szükségszerűen fontos szempont volt, a második ciklusban immár főként az előző fél évtized során született, legfrissebb alkotásokra lehet irányítani a figyelmet.

Az egyes szalonok koncepcióját és konkrét tartalmát, megjelenéséta Műcsarnok vezetése által felkért kurátorok, egy-egy művészeti terület kiváló szakértői dolgozzák ki. A Magyar Művészeti Akadémia és a Műcsarnokaz elmúlt években azt a gyakorlatot követte, hogy a kurátorok és szakmaitanácsadóik évente és szalononként változnak, új gondolatokat, új megközelítésmódokat hozva. Tudatos törekvés volt az is, hogy a kurátorok csak részben kerüljenek ki akadémikusaink közül, szerepet és teret engedve azadott művészeti területnek az Akadémián kívüli szakemberei számára. A Művészeti Akadémia „csupán” a minél tágasabb merítést és nyitottságot, valamint a hagyományokból kibomló, jelenünket tükröző, ugyanakkor jövőnket kijelölő innovatív kezdeményezések bemutatását várja el a szalon szervezőitől. Az évente megszülető tárlatok és kísérőrendezvényeik így válhatnak nagyívű keresztmetszetet mutató, sokszínű és gazdag tablóvá, korunk művészeti lenyomatává.

A LélekFormák című II. Népművészeti Nemzeti Szalon meggyőzően tükrözi e szemléletet. Újragondolt ősi motívumok és kézműves hagyományok, generációkon át öröklődő mesterségbeli fortélyok, kollektív tudás és készségek, ugyanakkor kreatív, egyéni megoldások kölcsönhatása. Hétköznapi funkcionalitás és művészi megformálás harmóniája, anyag és lélek egybekapcsolódása, kivételes tehetségű mesterek és tanítványok körévé nemesülő műhelyek szimbiózisa, a teremtett világ és a mára mindinkább kifosztott környezeti erőforrások bölcs megbecsülése – mindez felfénylik a szemlélő számára.

Helyet kapnak továbbá a népművészethez ezer szállal kapcsolódó társművészetek és a kiállítási katalógusban megjeleníthetetlen rövidfilmek, zenei motívumok, a kísérőrendezvények tárgyakat gazdagító „audiovizuális dimenziója” – e szóválasztással is érzékeltetve, hogy napjainkban már a mégoly idegenül csengő kifejezések sem állnak beláthatatlanul távol az élő népművészettől.

Gyakran idézzük és bizonyára sokan igaznak érezzük Tamási Áron mondatát: azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Használhatunk idegen nyelvekből ellesett szavakat, utazhatunk soha nem látott, távoli országokba, kísérletezhetünk a legújabb technológia szédítő vívmányaival, a szívünk mégis akkor telik meg „nagy és általános meleggel”, a lelkünk pedig „a derűs idő nyugalmával”, ha a globalizáció távlatai, a modernitás villámgyors változásai és a harmadik évezred szokatlan új fogalmai közepette rá-rátalálunk az archetipikusra, az ismerősre, az otthonosra, szűkebb közösségünk nemzedékeken át öröklődő kincseire.

A Magyar Művészeti Akadémia köztestülete, intézménycsaládja és kezdeményezései – köztük a Nemzeti Szalon kiállítássorozat – az otthonosságnak ezt a jóleső érzetét igyekeznek megerősíteni a kortárs magyar kulturális és művészeti életben, mind az alkotó- és előadóművészek, mind a szépre fogékony közönség örömére.

Sajnos nem hagyhatók említés nélkül az idei szalon szervezését beárnyékoló körülmények sem. A szomszédunkban dúló háború, a nemzetközi méreteket öltő, egész Európát sújtó energiaválság, a gazdasági nehézségek nyomán támadt, rég nem látott mértékű infláció a Magyar Művészeti Akadémiát is rendhagyó takarékossági intézkedésekre kényszerítette.

A Műcsarnok korlátozott nyitvatartása, kiállításainak átszervezése mellett a szalont a megszokottnál kevesebb kiállítóteremben és a korábbi évekhez képest csökkentett költségvetéssel kellett megterveznünk. Ezzel számot vetve különösen méltányolandó az a gazdagság, amely e nehézségek ellenére is meg tudott valósulni.

A Magyar Művészeti Akadémia nevében köszönetemet kívánom kifejezni a II. Népművészeti Nemzeti Szalon létrehozóinak, a szalon vezető kurátorának, társkurátorainak, szakmai tanácsadóinak, a Műcsarnok vezetőinek és elkötelezett csapatának, akik e nehezített körülmények között is kiváló munkát végeztek. Valamint megkülönböztetett köszönet illeti a termekben kiállító és a kísérőprogramokon bemutatkozó nagyszerű művészeket, akik megőrzik és újjáteremtik számunkra közös kincseinket.

Richly Gábor PhD

a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára