A világ tudatosítása

Mohos Zsófia, Nagy Botond és Szász-Bányász Anna fotográfiái

A II. Népművészeti Nemzeti Szalon keretében megvalósított fotókiállítás három fiatal fotográfus egy-egy sorozatából válogat. Mohos Zsófia Nógrád megyei Rimócon és a délvidéki Kupuszinán több éven át készített dokumentarista fotográfiáiból és az egyházi ünnepeken és búcsújárásokkor feladatot teljesítő Máriás-lányokról készített anyagaiból mutat be képeket Palócok sorozatcímmel. A 2020-ban megkezdett, hosszú távú projekt (Görbeország) során olyan településeket keresett fel, ahol viseletben járó fiatalokkal és idősekkel egyaránt lehet még találkozni. A palóc kultúra lokális sajátosságainak bemutatását a személyes kapcsolatokra alapozza: képriport-szerű megfogalmazás helyett kiegyensúlyozott, mégis érzelmi fogékonyságot keltő, lírai kompozíciókat készít. A zarándoklatokon készült fotóin a lágy vonalú táj szín- és fényhatásai és a vallásos áhítat mozzanatai önmagukon túlmutató kontextust teremtenek az értelmezéshez. Bár a munka során fényképek készülnek, a falvak idős lakóinak élettörténete, világhoz való hozzáállása, hite, életszeretete sem marad rejtve. A palócföldi teljes sorozatot és az ott élők elbeszéléseit egy készülő könyvből hamarosan mélyebben is megismerhetik az érdeklődők.

Nagy Botond Lélektükör című portrésorozata a szocio-dokumentarizmus haladó hagyományára építve örökíti meg a székely kisebbség mindennapi munkáját és környezetét. Még élő ősi mesterségek után járva találkozik idős portréalanyaival, akikről hiteles és közvetlen képeket készít. A környezetet is érzékeltető nagylátószögű beállítások eleven textúrát, anyagszerűséget, máskor a természet erejét és időbe vetettséget közvetítenek. Az arcokra redukált emberábrázolás megragadja a karakterek esszenciáját, ezáltal a fotókon szereplő férfiak és asszonyok különös, intenzív metakommunikációba lépnek a nézővel.

Szász-Bányász Anna saját családjának önfenntartó kisgazdaságát fényképezi az erdélyi Gyergyóújfaluban. A Már a jövő sem a régi című sorozatot a paraszti életmóddal kapcsolatos, gyakran hamis kép felülírásának vágya inspirálta. A gazdaság életét, kulcsszereplőit, a teheneket és a sajtkészítés egyes állomásait ábrázoló fotók nem egy háztáji gazdaság leltárszerű láttatására korlátozódnak. A képek kifejező ereje a mindennapi környezet festői ábrázolásában, az élővilágban felfedezhető absztrakció kiemelésében, a formák, tónusok, fények talányos megjelenítésében nyilvánul meg. A fotósorozat a szemlélődés, az önkéntelen emlékezet, a megőrzés és az otthon iránti vágy kérdéskörét is érinti.

Mindhárom fiatal fotográfusra jellemző, hogy mondanivalójukat akár éveken át tartó munkával, az érzelmi indíttatást előtérben tartva, sorozatokban gondolkodva fejtik ki.

A dokumentarista fotográfia hőskorszakában, az 1930-as, 1940-es években a fotográfusok – Dorothea Lange-tól Walker Evans-en át egészen Kálmán Katáig – valamilyen társadalmi probléma manifesztálása céljából fényképeztek, hogy figyelmet keltsenek és cselekvésre ösztönözzenek. A következő generáció már személyes indíttatásból, a jelenségek megmutatására összpontosított. Ugyanakkor a fotográfia születése óta máig létezik az átalakulóban vagy kiveszőben lévő világ, a népcsoportok és tradícióik, a környezet, az anyagi és szellemi kultúra megőrzését célzó fotográfusi szemlélet. Ennek az attitűdnek kiemelkedő egyéniségei például a múltból Edward Curtis, Eugène Atget, Berenice Abbott, Balogh Rudolf, s a jelenben – ezúttal a magyar fényképészeknél maradva – Kunkovács László, Kaiser Ottó, Korniss Péter. A világ tudatosítása címmel összefoglalt válogatásunk jelzi, hogy a téma a 21. században is aktuális, a fotográfusi pályán jelenleg is elindulnak olyan fiatal alkotók, akik ösztönös érzékenységgel, a kortársak érdeklődését is felkeltve mutatják be a hagyományos paraszti kultúra értékeit. Ahogy Csoóri Sándor írta Korniss Péter első, Műcsarnokban rendezett kiállításához: „…a fotóművészet nem egyszerűen a világ rögzítése, hanem a világ tudatosítása is.”

Tulipán Zsuzsanna

a kiállítás kurátora