Pergő képek

Válogatás magyar néprajzi filmekből

A II. Népművészeti Szalon kísérő kiállításaként rendezett termünk a közel száz éves magyar néprajzi filmezés előtt tiszteleg. A 19. század robbanásszerű technikai fejlődése ugyan jelentős mértékben járult hozzá a hagyományos paraszti kultúra gyorsuló erodálódásához, ám új lehetőségeket is nyitott az etnográfiai kutatás és a hagyományőrzés számára. A népélet minél pontosabb megfigyelésére és rögzítésére immár olyan eszközök kínáltak lehetőséget, mint a fényképezőgép, a fonográf, majd a filmkamera.

Közülük a fonográf volt az, ami világviszonylatban is példátlan gyorsasággal és szakértelemmel nyert polgárjogot a magyar népzene kutatásában: Vikár Béla már 1896-ban vett fel viaszhengerre népdalokat, majd az ő nyomában Bartók Béla és Kodály Zoltán 1906-tól módszeres alapossággal kezdték el gyűjteni a Kárpát-medence dalkincsét. A fényképezőgép használata ugyancsak kézenfekvőnek bizonyult, és a 19. század második felétől egyre több fotográfia örökítette meg a hazai népviseleteket és -szokásokat. A filmkamera viszont az 1895-ös feltalálásához képest csak jóval később kaphatott szerepet, mivel évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy megfelelő hosszúságú jelenetek rögzítésére alkalmas eszközök kerülhessenek a paraszti körülmények között dolgozó etnográfusok kezébe. A hangosfilm térnyerésére még inkább várni kellett, így a mozgókép haszna sokáig nem is tűnt egyértelműnek a kutatók számára a hagyományos gyűjtési módszerek mellett.

A második világháborút követően a filmezés új lendületet kapott. Természetesen a felvételek egy része nem pusztán tudományos céllal készült, de a „népi demokrácia” filmhíradói is bőven éltek a paraszti környezet bemutatásával. Ám még a propaganda célú felvételek között is igen sok volt az etnográfiai szempontból hiteles filmrészlet. Míg az ötvenes-hatvanas években a MAFILM, a következő évtizedtől mindinkább a Magyar Televízió lett a népszerűsítő néprajzi filmek fő gyártója, ami együtt járt a technika professzionalizálódással, de némiképp háttérbe szorította a leíró jellegű, szakmailag kifogástalan dokumentációt. A legutóbbi időkben a Magyar Művészeti Akadémia keretében folyik módszeres filmes hagyományőrzés. Ebből a hatalmas és szerteágazó anyagból igyekszünk felvillantani néhány jellemző képsort.

Néprajzi filmezésünk úttörője Gönyei Sándor volt, aki 1926-tól kezdve fáradhatatlanul forgatott számtalan helyszínen és különféle folklórtémában. Ugyancsak ő volt az, aki 1932-ben elkísérte és tanácsokkal látta el az amerikai Elizabeth C. Rearicket, aki kifejezetten azért jött Magyarországra, hogy a parasztság életmódját, szokásait, táncait tanulmányozza. Mechanikus motorral működő, 16 mm-es felvevőgépével készült jeleneteit angolul feliratozta, és a némileg amatőr bájjal készült etűdök ma már felbecsülhetetlen értékűek, hiszen ismereteink szerint ezek a magyar néprajz legrégebbről fennmaradt mozgóképes dokumentumai.

Gönyei legkorábbi filmjei sajnos nem maradtak ránk, de a ‘30-as években

már jobb technikai körülmények között, több helyszínen is újra forgatott.

A bugaci pásztorok költöztethető szállásának, a cserénynek felállításáról készült szalagja igazi kuriózum. Korabeli felszerelésével a filmhangosítást ugyan még nem tudta megoldani, ám a magyar, székely, csángó, cigány táncokról készült monografikus igényű felvételei sokszorta több információt tartalmaztak a mozdulatokról és a táncdialektusokról, mint a hagyományos módszerrel készült feljegyzések.

Ugyancsak Gönyei hatására indult Keszi Kovács László filmes pályája.

1937-től kezdett önállóan forgatni, és az 1940-es években az ő kezdeményezésére vált a Kolozsvári Egyetemen a néprajzi filmezés oktatása a felsőfokú muzeológus képzés részévé. A széleskörű néptánc gyűjtés mellett nagy hangsúlyt fektetett a mesterségek, a mezőgazdasági munkaeszközök és munkamódok megörökítése is. Évtizedeken keresztül, nagy szakmai precizitással véghez vitt munkái nélkülözték a romantikus látásmódot, a tudományos dokumentáció és az ismeretterjesztés igénye mellett olykor oktatási céllal is készültek. Ilyen volt a dőri fazekas mestert bemutató többrészes filmje is, amely a teljes munkafolyamatot feldolgozza az agyag kitermelésétől a kész mázas edény piaci értékesítésig.

Indulásakor Raffay Anna a Népművészeti Intézet megbízásából a szilenciumra ítélt játékfilm-rendezővel, Szőts Istvánnal forgatta népszokásokat feldolgozó alkotásait. A hatvanas évektől saját, tervszerű gyűjtőmunkája mellett arra is volt energiája, hogy fáradhatatlanul segítse az amatőrfilmes mozgalmat, amelynek következtében sorra születtek a filmes klubok és keretükben a keskenyfilmes hagyományőrző filmek az országban. Ugyancsak fontos szerepe volt abban, hogy 1968-tól évente megrendezték hazánkban a Néprajzi Filmszemléket. Raffay Anna hatalmas életművéből most egy olyan rövidfilmet választottunk, amely a X. Országos Kis Jankó Bori Emlékpályázat kiállításán keresztül mutatja be a népművészeti mozgalom fontosságát a korabeli nagyközönségnek.

A népi iparművészet iránt megélénkülő érdeklődés mellett mind nagyobb figyelmet kapott a népi ihletésű naiv művészet is, amelynek ünnepelt sztárja Vankóné Dudás Juli volt. A galgamácsai képíró asszonynak egyre-másra nyíltak kiállításai, nem csak Magyarországon, de külföldön is, Párizstól Havannáig. Moldován Domokos 1966-tól sorozatot forgatott a televízió számára a magyarországi paraszt festőkről, amelynek legsikeresebb darabja Vankóné Dudás Juliról készült. Moldován azonban a MAFILM számára is feldolgozta a témát oly módon, hogy döntően magára a művészi tevékenységre koncentrált, így válogatásunkba ez utóbbi került.

Olasz Ferenc első kisfilmje, a Fejfák a hagyományos dokumentumfilmektől már az autonóm művészfilmek világába vezet bennünket. Jóllehet szikár képsorai nagy pontossággal rögzítik a kelet-magyarországi református temetők öreg kopjafáit, a film mindenféle verbális magyarázatot nélkülöz, a hanganyag zenére: siratókra és halottkísérőkre korlátozódik. Bár a film dokumentációs értéke is vitathatatlan, elsősorban mégis az életről és az elmúlásról szóló, lírai szépségű vallomás.

Válogatásunkban a terem-installáció sajátosságainak megfelelően nem vállalkozhattunk arra, hogy hosszabb filmeket, vagy akár csak terjedelmesebb részleteket bemutassunk. Igyekeztünk azonban mind a felvételek kora, helyszíne, témái és stílusa, mind alkotók vonatkozásában is minél változatosabb ízelítőt adni a kezdetektől a legutóbbi időkig.

Rockenbauer Zoltán PhD

a kiállítás kurátora

A kiállításon látható filmek rendezői: GALÁNFI András, GÖNYEI Sándor, JENES József, KESZI KOVÁCS László, LEHEL László, MOLDOVÁN Domokos, OLASZ Ferenc, PAPP János, RAFFAY Anna, TARI János, VIDÁK István – NAGY Mari